Kedves cserkészek, cserkészszülők és barátok

az elmúlt években a csapattábort a berlini és hamburgi csapattal közösen szerveztük, de amint az év elején a szülőiértekezleten is beszéltük, az idén nincs lehetőség ilyen tábor szervezésére.

Mivel a tábori élmény meg a szabadban való tartozkodás a cserkészet szerves része, igyekszünk az idén is ezt az élményt megadni a gyerekeknek.

Mivel egy többnapos tábor megszervezése elég nagy felhajtás és az iskolai programmal is nehéz egyeztetni, úgy gondoltuk, hogy az idén nem egy hosszabb tábort, hanem két, rövidebb, hétvégi kirándulást szervezünk, egyiket tavasszal a másikat ősszel. Az őszi kirándulással kapcsolatban késöbb egyeztetünk, a tavaszit (nevezzük csapathétvégének) májusban, szeretnénk megszervezni.

Erre a kirándulásra szívesen látjuk a cserkészeken kívűl a család többi tagját is, tehát jöhet szülő, kis- és nagytestvér, tata, mama, kutya-macska…

Nem tervezünk kötött, tábori programot, hanem egy kellemes csapatépítő jellegű családias hétvégét a várostól kb. 1 órányira a természet ölében.

Reméljük, hogy lesz alkalom az újabb meg a ritkábban látott csapattagokat is jobban megismerni, elbeszélgetni a szülőkkel a jelenlegi programokról meg jövőbeli terveinkről is.

Időpont: május 12. – 14.

Helyszín: Kinder- und Jugenddorf ERNA, Pionierlagerstraße 89 a, 01824 Gohrisch Kinder- und Jugenddorf ERNA – Gohrisch – Papstdorf – Sächsische Schweiz (oberelbe.de)

Program (csak egy előzetes, rugalmas programterv, amit a helyszínen is alakíthatjuk):

– péntek este érkezés,

– szombaton reggeli után egy közös turázás a környéken (kisgyerekeknek is alkalmas, könnyű túra), aki nem szeretne túrázni, annak szabad egyéni program;

– délután közös sütés-főzés és játékok

– este tábortűz (ha nem lesz szárazság és megengedett a tüzgyújtás) és/vagy társasjáték …

– vasárnap délelött közös szabadtéri játékok, dél körül hazaindulás

Költségek: felnőttek: 33€/fő/éjszaka, gyerekek 26 – 29€/fő/éjszaka

A fenti összeg tartalmazza a szállást egy bungalowban és a reggelit (a táborhely kantinjában).

Utazás: egyénileg/közösen autóval; vagy egyénileg/közösen vonattal (még meg fogjuk beszélni)

Egyebek:

– a fent említett költségek informatív jellegüek, pontos árat csak a foglalást követően fogunk kapni

– az utazási költségeket mindenki egyénileg állja

– elvileg ebédet és vacsorát is lehetne rendelni, de érdekesebb ha közösen sütünk vagy bográcsozunk

Üdvözlettel,
a drezdai magyar cserkészek