Csapattábor 2025
Örömmel számolunk be az idei közös csapattáborról ahol nem csak a Drezdai de a Berlini és a Hamburgi csapat is részt vett. Egy igazán különleges és élményekkel teli utazás volt – szó szerint és átvitt értelemben is! A tábor témája a „az építkezés és a magyar marslakók” volt, amely során nemcsak sátrakat és építményeket építettünk, hanem egy fantáziadús történeten keresztül fedeztük fel a tudomány, a magyarság és a közösség értékeit.
A gyerekek már az első nap megkezdték a tábori építkezést: kapu, játszótér és még sok más is készült – mindezt közös erővel, igazi csapatmunkában.
A tábor közben megjelentek furcsa kutatók, akik azt hitték, hogy mi vagyunk a Marsról érkezett idegen lények. Így kezdődött kalandunk, amely során megismerkedtünk a híres magyar kutatókkal és feltalálókkal, köztük azokkal az úgynevezett „magyar marslakókkal”, akik Amerikába vándoroltak és ott váltak világhírűvé (pl. Teller Ede, Neumann János).
A gyerekek játékos módon hasonlították össze a Marsot és a Földet, miközben a kisebbek külön próbákon bizonyították bátorságukat, ügyességüket és tudásukat, a nagyobbak pedig portyára indultak, hogy új élményeket gyűjtsenek a táboron kívül.
Nem maradtak el a hagyományos cserkész élmények sem: minden este tábortűz, közös éneklés, néptánc, valamint áhítat segítették a lelki feltöltődést. Napközben barkácsolás keretében alkottak a gyerekek, és a programokat finom, magyaros ételek koronázták meg, amelyek a tábori konyha igazi remekei voltak.
Köszönjük, hogy elengedtétek gyermekeiteket erre az élményekben gazdag táborra! Küldök néhány fényképet, hogy ti is bepillanthassanak a tábori kalandokba.
Cserkészüdvözlettel:
Fiebig Márta felnőttcserkész
Pervai László KCSP ösztöndíjas beszámolója a KCSP honlapján:
https://www.korosiprogram.hu/hirek/berlini-drezdai-hamburgi-cserkeszcsapat-kozos-csapattabora-kastl
A berlini cserkészcsapat beszámolói:










