Fejlődik a drezdai cserkészraj

2019. április 13-án a Turul Őrs cserkészfoglalkozást szervezett Drezdában, azzal a céllal, hogy elősegítse az ottani cserkészraj fejlődését.  A Turul őrs széleskörű cserkésztapasztalattal rendelkező vezetőkből áll, akik látogatásokat tesznek alakuló csapatoknál, hogy segédkezzenek az alapítás folyamatában.

A foglalkozás keretében a drezdai cserkészszülők megismerhették nevelési munkánkat és céljainkat. Ez ügyben rövid eszmecserére is sor került, annak érdekében, hogy a drezdai cserkészvezető-jelöltek megtapasztalhassák a cserkészpedagógia gyakorlati megvalósulását.

A nagyrészt kiscserkész korosztályú közösségnek számos ügyességi játék során kívántuk összekötni a mókásat a hasznossal. A mintaösszejövetelen 10 gyerek kapott ízelítőt a külföldi magyar cserkészetből. Így első vezetőjelöltjük, Fodor Ákos övj. pedig megtapasztalhatta egy kiscserkészfoglalkozás gyakorlatorientált kivitelezését.

A kezdeményezést a berlini 86. Apáczai Csere János cscs. továbbra is nagy lelkesedéssel támogatja, egyúttal meghívta a drezdai cserkészrajt a csapattáborukba. Az összejövetel sikeres lebonyolításához nagymértékben hozzájárult Olasz Gábor st., Baraté Ágnes és Szőcs Zoltán. Ezúton is köszönetet mondunk értékes munkájukért, támogatásukért!

Wack Krisztina st. és Lengyel Bálint cst.
Turul Őrs, csapatfejlesztési szakág