Szőlőprés és ostorcsattogtatás Drezdában

2022 november 19-én megrendezésre került Drezda első Magyar Szüreti mulatsága, aminek meghívottja Tóth-Pál Zoltán népzenész, hagyományőrző volt. A délutáni órákban kezdődő műsorában, Benedek Elek Krisztus Urunk muzsikája című népmeséjét dolgozta fel és adta elő a gyerekek és a nézők aktív segítségével. Ő és partnere, Fail Bernadett tetőtől-talpig korhű viseletben eredeti népi szerszámokkal, hangszerekkel és használati tárgyakkal színesítették a mesét.

A történet folyamán a gyerekek sokat tanultak a lassan már elfeledett hagyományos népi tárgyakról, hangszerekről és foglalkozásokról. Ezeket akár ki is próbálhatták, kolompolhattak, vagy épp kerepelhettek is egy jó hangos kereplővel. Bemutatásra került a karikás ostor, ami a gyerekek kedvence lett. A varázslatos hangzású tambura segítségével, a hosszúnyakú lantok családjába tartozó pengetős hangszerrel, a közönség népdalokat tanulhatott, énekelhetett. A mese közös tánccal és vigadozással zárult. A műsor ezzel még koránt sem ért véget, hiszen előkerült a szőlőprés, amivel a gyerekek saját kezűleg mustot facsartak, ezzel oltva szomjukat.

A már rendszeresnek mondható Magyar Táncházzal folytatódott a mulatság, amit szokás szerint Kákay Katalin és Kákay Attila vezettek. Ezúttal az eddig tanult moldvai körtáncok sorát újakkal is gyarapíthattuk. A talpalávalót Tóth-Pál Zoltán kobozon és Fail Bernadett dobon játszották, fergeteges hangulatot teremtve.