Csapathétvége 2023

A szokásos összefogással megszervezésre került a 2023-as év első drezdai cserkész csapathétvégéje. Rengeteg tapasztalattal és élménnyel gazdagodtunk ezeken a napokon. A kicsiktől a nagyokig mindenki kivette a részét a maga módján, hogy felhőtlenül szép időt tölthessünk együtt.

A hétvégét az ERNA-i volt úttörőtáborba szerveztük. Ez a táborhely a csodálatos szász-svájcban található. Itt számos bungalóval és kultúrhelységekkel várják a látogatókat.

Szombaton a bőséges reggeli után készülődni kezdtünk a tervezett 8-9 km-es túrára. Az időjárás velünk volt, így szép időben tudtunk az erdőben barangolni.

Kicsik és nagyok együtt szántották az avart. Rengeteget beszélgettünk, énekeltünk, és számos felfedezésre váró dologra akadtunk. Találtunk ganajtúróbogarat, rózsabogarat, hernyókat  amiket pontosan nem is tudtunk beazonosítani. Megfigyeltünk madarakat, vöröskányát, fecskét, szajkót! De növénytanban is felkészültek voltunk, hiszen szedtünk gyermekláncfüvet, pongyola pitypangot és cserbókát is, hogy később ezeknek a termését elfújjhassuk! (Most gondolom sokaknak fennakadt a szemük, hiszen ezek a növények ugyanazok csak különböző neveken. )

Az úticélunk a fények barlangja volt. A barlang bejárata mellett óriási töredezett sziklák ékeskednek egymásra borúlva. Alattunk és felettünk járatok, így egy komoly, természetes ügyességi pályát hozva létre. A gyerekeknek sem kellett több, nagyon élvezték, fel alá szaladgáltak mint egy játszótéren.

Csak ezek után jutottunk be a barlangba. A hegy alatti hatalmas üreg az Elba homokkőhegység egyik legnagyobb barlangja: 21 méter mély, 14 méter széles. Ez nem a természet műve, hanem egy bányászati relikvia – egykor homokot bányásztak itt. Később a természetkedvelők és romantikusok kedvelt találkozóhelye lett.  A Lichterhöhle, állítólag a nevét a Heidenau-i hegymászóknak köszönheti, akik 1924 decemberében, majdnem 100 évvel ezelőtt itt ünnepelték a karácsonyt a gyertyák tengerének közepén. A barlangot később évtizedeken át hegymászók és túrázók használták pihenésre és éjszakázásra – néha ünneplésre. Valószínűleg így maradt fenn az a hagyomány, hogy a grandiózus üreget gyertyákkal világítják meg. Most is égtek bent mécsesek, nagyon meghitt hagulatot teremtve.

Estefelé beszélgetés és éneklés volt a program a tábortűz körül. Másnap reggel kipihenve a fáradalmakat, métáztunk a táborban. Ezzel a játékkal zárva a 3 napos kiruccanást, elmondhatom, hogy tartalmas és szép hétvégében lehetett részünk. Köszönjük mindenkinek aki itt volt!

VG.